Útkeresés közösségben

2019. január 08., címkék: károli gáspár-díj

„Sokáig úgy gondoltam erre a díjra, mint amelyet a kutatók teljes munkásságuk elismeréseként kapnak. Ma már nem életműdíjként fogom fel, így ez is arra ösztönöz, hogy folytassam a munkát" – fogalmazott Ugrai János történész, az egri Eszterházy Károly Egyetem docense. Az egri születésű, ma is a tiszáninneni térségben élő és dolgozó kutató tavaly december elején vette át a Károli Gáspár-díjat.

Köszönet az emberségért

2018. december 04., címkék: károli gáspár-díj

„A Károli Gáspár-díj az egész protestáns közösségnek üzeni: érdemes folytatni a munkát, erősíteni egymást és a fiatalokat is bevonni a kutatómunkába” – fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. A protestáns örökség ápolásáért idén Ugrai János egyetemi docenst és Fabiny Tibor tanszékvezető egyetemi tanárt tüntették ki.

Díj előlegben

2017. október 30., címkék: károli gáspár-díj

„A jubileumi évben Károli-díjat kapni olyan óriási megtiszteltetés, amitől elakad az ember szava, de leginkább további munkára kötelez.” Károli Gáspár-díjat vehetett át Hubert Gabriella irodalomtörténész és Kovács István Gábor történész október 30-án.

Átadták a Károli Gáspár-díjakat

2016. október 28., címkék: károli gáspár-díj

A reformáció emléknapja alkalmából Károli Gáspár-díjjal tüntették ki Gáborjáni Szabó Botondot, a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának gyűjteményi igazgatóját és Ősz Sándor Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár levéltárosát.

A rész az egészet szolgálja

2015. október 29., címkék: károli gáspár-díj, Reformáció hónapja, reformáció hónapja, díjátadó

„Akkor tud az egyház időszerűen szolgálni, ha a tradíciókat élő segítséggé tudja változtatni" – a reformáció üzenetéről beszélt Balog Zoltán miniszter a Károli Gáspár-díj átadásán. A protestáns örökség megtartásáért és megújításáért ezúttal Kósa Lászlót, Zentai Tündét és Tölli Balázst tüntették ki.

Átadták a Károli Gáspár-díjakat

2014. október 31., címkék: bódiss tamás, reformáció, Október a Reformáció hónapja, október a reformáció hónapja, károli gáspár-díj

A reformáció emléknapja alkalmából Károli Gáspár-díjjal tüntették ki Felhősné Csiszár Sarolta magyar–történelem szakos középiskolai tanárt, etnográfus-muzeológust, Benczúr László építészt és Bódiss Tamás karnagy-zenepedagógust.

„Nincs igazi tudományosság hit nélkül"

2013. november 04., címkék: reformáció napja, károli gáspár-díj

Október 31-én délelőtt, a reformáció emléknapja alkalmából, ünnepélyes keretek között adta át a hittudományok területén és a vallási életben végzett kiemelkedő munka elismeréseképpen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Károli Gáspár-díjakat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében.

„Valóban keresztyének vagyunk?”

2013. november 01., címkék: károli gáspár-díj, pásztor zoltán, ökumenikus tanács (meöt), reformáció 2013, steinbach józsef

Az egyházak mai hiányosságairól beszélt a metodista Pásztor Zoltán a MEÖT megemlékezésén október 31-én. A reformáció kezdetének 496. évfordulóján protestáns értelmiségiek munkáját díjazták, úrvacsorás istentiszteleteket tartottak országszerte és ökumenikus megemlékezést tartottak a Reformációi Emlékparkban Budapesten.

Nemzeti kincsünk gazdagítói

2012. november 01., címkék: reformáció napja, károli gáspár-díj

Károli Gáspár-díjat kapott a reformáció napján Herczeg Pál református lelkész, a Károli-egyetem professzora és Kamp Salamon, evangélikus karnagy, zenepedagógus.

Erdélyi Géza is átvehette a Károli Gáspár-díjat

2009. október 29., címkék: károli gáspár-díj, Hírek, erdélyi géza

Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, Pósfay György evangélikus teológus és Sonnevend Imréné Laczkovits Emőke néprajzkutató vehette át az idei Károli Gáspár-díjakat pénteken Budapesten Csepregi Andrástól, a kulturális tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetőjétől.  

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.